Helló! Több szemszögből írom le a dolgokat. Néha találkoztok majd az enyémmel is, mint amilyen ez a rész. :D A következő alkalommal pedig rajzokat is fogok hozni, amiket én készítettem. Jó olvasást! :)

3.rész

"Tűnj innen"

Astrid:

Amíg Loki fürdött, felmentem a szobámba és elkezdtem rendet rakni. Lecseréltem a koszos ágyneműt és a fontosabb dolgaimat biztos helyre elraktam, nehogy megint valamimet megtalálja.
A fényképet, melyet Loki kezéből vettem ki, inkább eltettem a mellényembe, gondolván, majd később elteszem a pénztárcámba, nehogy más is megtalálja és a legféltettebb kincsemet tönkretegye.
Mielőtt anya meghalt, ez volt a legutolsó kép, mely róla készült. Talán hülyeség ilyesmit kijelenteni, de ezért az egy képért ölni is tudtam volna.
Kivételesen előre gondolkodtam és úgy láttam, apa miatt jobb, ha a férfi itt alszik, én pedig lent a nappaliban. Máskor is előfordult már, hogy lent aludtam, mivel nem egyszer megtörtént, hogy apa nem aludt otthon. Sajnos, ilyenkor azt sem tudtam, merre jár, szóval jobbnak tartottam, ha a kanapén alszom és megvárom, míg hazabotorkál.
Amint leellenőriztem mindent a szobában, a piszkos ágyneművel és a tállal a másik kezemben kimentem a szobámból. Már kopogtatni akartam a fürdőszoba ajtaján, de ekkor a földszintről mocorgást hallottam, majd hangos nyögéseket, mint amikor az embert rémes fejfájás gyötri.
Úgy tűnik apa felkelt.
Egy kis ideig csak gondolkodtam, de fogalmam sem volt, most mit csináljak. Ha lemegyek apához és megúszom a beszólogatásait, elmegy aludni és nem jön rá semmire. De ha feljön az emeletre és kitalálja, hogy be kell neki mennie oda, az egyenlő azt hiszem a véggel.
- Astrid, merre vagy? - nyöszörögte a földszintről.
- Már megyek, papa. - szóltam elég hangosan ahhoz, hogy a fürdőben lévő Loki is meghallja és ami a kezemben volt, mind leraktam a folyosóra.
Apán csak egy fehér alsónadrág és egy kék trikó volt, melyből kikandikált egyre nagyobbodó pocakja. Az arcán több ránc volt, mint amennyi normális lenne egy 43 éves férfihoz képest, őszülő barna haja ziláltan meredezett mindenfelé, borostája pedig olyan hosszúra nőtt, amely tökéletesen megfelelt egy kisebb szakállnak.
- Készítenél valamit enni? - nyújtózkodott.
- Már csinálom is. - kerültem ki és a konyhába mentem, hogy gyorsan összedobjak valamit.
Rántott húst sütöttem ki, hasábburgonyával, legalábbis ez tűnt kevesebb melónak.
Már majdnem készen is voltam vele, de ekkor meghallottam a lépcső nyikordulását. Apa.
Abban a másodpercben lezártam a tűzhelyet és elálltam apa útját a lépcsőnél.
- Mit csinálsz? - nézett rám furán.
- Inkább te mit csinálsz? - kérdeztem vissza.
- Fáj a fejem. Kell egy aspirin. - tolt félre fáradtan és tovább indult felfelé, ugyanis a gyógyszereket úgy mint bárki más, mi is a fürdőben tartjuk.
- Majd én kihozom neked. - termettem ismét előtte.
- Van lábam, ennyit én is megtudok csinálni. - morogta, miközben kikerült engem.
- De nem mehetsz oda fel! - kaptam el a lépcső tetejénél.
- Miért?
- Hát mert...- gondolkoztam.- nagy kupit csináltam meg minden.
- Akkor majd rendet raksz. - sóhajtott fel.
- De akkor sem mehetsz oda! - estem kétségbe, ami a hangfekvésemen is megmutatkozott.
- Miért? - kérdezte most már ingerülten.
Egy pillanatra elgondolkoztam, mit is találjak ki, mert Loki biztos voltam benne, hogy a fürdőben téblábolt még. Aztán mint derült égből villámcsapás, bevillant a világ legbénább ötlete.
- Azért..mert..szanaszét hagytam a fehérneműim és nem akarom, hogy lásd. - hadartam el gyorsan egyre vörösödő fejjel.
Egy hosszúnak tűnő pillanatig csak értetlenül meredt rám, mielőtt magához tudott térni.
- Akkor rakj rendet, de hozd le a gyógyszert. - felelte kimerülten és lement a földszintre. - De még ma, mert megyek fürdeni.
- Oké, sietek.
Amilyen fürgén csak tudtam, úgy rontottam be a fürdőszobába, kopogás nélkül. Utólag lehet, nem kellett volna.
Loki ugyanis pont akkor öltözködött, természetesen totál ráérősen, mint aki nem is hallotta, ami pár méterre történt tőle. Szerencsére már rajta volt a farmernadrág, szóval csak félig volt meztelen. Sajnos nem tudtam figyelmen kívül hagyni kidolgozott felsőtestét, melyre vizes hajából rácsöppent a víz. Most őszintén...kinek ment volna?
Mikor meglátott, felvont szemöldökkel üdvözölt, amolyan "most meg mit akarsz" tekintettel.
- Ki kell innen menned. - figyelmeztettem, miközben megpróbáltam elhaladni mellette, hogy a gyógyszert kivegyem a faliszekrényből. De a hely olyan szűknek bizonyult kettőnk számára, hogy akaratlanul is egymáshoz súrlódtunk.
Ettől teljesen zavarba jöttem, amit ő gúnyos mosollyal az arcán szépen ki is használt és még közelebb jött hozzám.
- Már mondtam, ha velem akarsz fürdeni, csak egy szavadba kerül. - hajolt közel az arcomhoz.
Tudtam, hogy csak szórakozik velem. Nem ismerem, de egy belső hang, túlságosan is hangosan csilingelt a fejemben. És ez a hang most azt mondta, meneküljek előle.
A közeledésétől viszont teljesen ledermedtem és moccanni sem bírtam. Az ajkai túlságosan is közel kerültek az enyémhez. De valahogy sikerült erőt vennem magamon és elfordítottam a fejem.
Ő erre csak elhúzódott és jóízűen felnevetett,
- Hogy ti emberek, milyen kis naivak tudtok lenni. - csóválta a fejét.- Egy hozzád hasonlóhoz akkor sem érnék hozzá, ha eljönne a Ragnarök.
- Hogy te mekkora gyökér vagy! - háborodtam fel és reflexből lekevertem egyet neki.
Még csak nem is zavarta, inkább ugyanolyan gúnyos vigyorral nézett rám.
- Milyen kis harcias vagy. - pimaszkodott továbbra is.
- Kérsz még egyet? - emeltem fel ismét a kezem, de meghallottam lentről apám hangját.
- ...Astrid! Mi tart ilyen sokáig? - szólt türelmetlenül.
- Basszus!
Megpróbáltam kikerülni Lokit, ezúttal sikerrel, és végre kivettem azt a nyamvadt Aspirint is a szekrényből. Kinyitottam az ajtót és mikor meggyőződtem, hogy apa nincs fent, megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Most velem jössz. - fogtam meg Loki karját, aki épp csak magához tudta venni a többi ruháját és beviharzottam vele a szobámba.
Igyekeztem nem a szemébe nézni, mert tudtam, hogy akkor megint kapok tőle valami kedves megjegyzést.
- Öltözz fel. Egy kicsit itt kell maradnod, de utána hozok enni. - léptem is ki a szobából, meg sem várva a reakcióját.
Apa a késésem miatt többször is beszólt nekem, de Loki után ezen végképp nem tudtam felhúzni magam.
Hagytam , hogy bevegye a gyógyszert és meg is vacsoráztattam. Miután jóllakott, úgy döntött, inkább elmegy aludni és holnapra halasztja a fürdést. Máskor szívesen vitatkoztam volna vele emiatt, de most hálát adtam az égnek, hogy legalább ebben van némi szerencsém, ha amúgy az egész napom kész katasztrófa.
Körülbelül 10 perc elteltével, mikor már teljesen biztos voltam benne, hogy apa békésen horkol, szedtem egy tálcára ételt, italt és felvittem Lokinak. Sikerült felöltöznie is mire benyitottam.
A maga módján megköszönte az ételt, vagyis kijelentette, hogy ez a legkevesebb, amit megtehetek érte. Csak unottan visszanéztem rá és amíg ő evett, én levittem magamnak egy takarót és párnát a kanapéra, ahol meg is ágyaztam.
A nap hátralévő részében elvittem Loki tálcáját, elmosogattam mindent amit lehetett, rendet raktam és elmentem zuhanyozni is. Pizsamának egy lila pántos felsőt és egy fekete rövidnadrágot húztam, a hajamat pedig csak megtörölgettem, had száradjon meg magától. De a póló alá a biztonság kedvéért felvettem egy sportmelltartót is, mert a fürdős incidens után, ki tudja milyen perverz.
Végül már annyira kimerültem, hogy amint elfeküdtem a kanapén, elnyomott az álom egy szempillantás alatt.

Az író szemszögéből:

Már éjfél is elmúlhatott, mire minden egyes zörej megszűnt a házban. Loki ekkor úgy döntött, kimerészkedik a szobából és véghezviszi azt, amit eltervezett.

Nem vitt magával semmilyen fegyvert, úgy gondolta, egy gyönge emberlánnyal és egy iszákos férfivel könnyedén elbánik majd. Rengeteg háborút megvívott már és sokszor elég volt csak az eszét használnia a győzelemhez. Most is e szerint akart eljárni. Csak és kizárólag azért viselte el eddig a lányt maga körül, hogy kivárja a megfelelő pillanatot. Hiszen mindig felmérte előbb a terepet, s majd azt követően csinált is valamit.
Tudta jól, hogy hosszú távon nem bírná ki az emberek közelében. És ha ezt a két halandót elteszi láb alól , legalább egy darabig kibírja itt addig , amíg vissza nem kerül Asgardba. Mert az bizonyos, hogy eljönnek érte, amint Heimdall, a Bifrost őrzője jelentést tesz Odinnak a tettéről. És majd akkor jön a dolog többi része, hogyan is szabaduljon ki onnan és hogyan szerezze vissza erejét. De mindent csak szép sorjában.
Halkan osont végig a folyosón , a lépcsőhöz érve azonban egy kis időre megtorpant és amennyire csak tudott, körülnézett. A kintről beszűrődő lámpafény megvilágította a lány alvó alakját a kanapén.
Mikor már tényleg biztos volt, hogy Astrid alszik, tett egy lépést lefelé a lépcsőn, mely öregsége miatt a csendben fájdalmasan nyikordult egyet.
Loki ijedten kapta fejét a mocorgó lány felé, aki szerencséjére csak az oldalára fordult át, így megkönnyebbülten engedett meg magának egy apró sóhajt.
További lépéseit igyekezett még halkabbra venni, így már gond nélkül leért a földszintre.
Óvatosan közelített Astrid felé, mikor már fölötte állt, elgondolkodott, mivel is ölje meg. Körbenézett maga körül, majd megpillantotta a lány feje mellett lévő párnát.
Ám mielőtt felvehette volna azt, a lány ismét megmoccant, s a hátára fordult.
A kinti fények most még jobban rálátást engedtek Astrid arcára.
Milyen békésen alszik. -gondolta Loki.- Még csak nem is sejti mi vár rá.
Ahogy így elnézte, ismét ámulatba ejtette a lány szépsége. Fekete haja hullámokban terült szét a kanapén, telt ajkai pedig még álmában is érzékien nyíltak szét.
Megrázta a fejét. Nem ezért jött ide. Csak egy nyomorult ember, semmi több. A szépsége pár év múlva úgyis eltűnik, amíg ő még mindig ereje teljében lesz.
Lassan felemelte a párnát és már készült is lecsapni vele, ha nem csillan meg valami a lány mellkasán.
Egy nyaklánc volt, de nem is ez keltette fel az érdeklődését, hanem a medál. Lassan felemelte és jobban a fény felé fordította, miközben ügyelt arra is, hogy a lány ez idő alatt meg ne moccanjon.
A világfát, Yggdrasilt ábrázolta, melynek ágain apró gömbökként a kilenc világ csücsült, alján pedig ott volt Nidhogg, a sárkány, aki a fa gyökereit rágcsálta.
Véletlen lenne?  De mit keres egy halandónál ilyen ékszer? Mondhatná azt is, hogy valami olcsó utánzat, de ilyen gyér fénynél is megtudja mondani, milyen anyagból készült. Színtiszta arany és ezüst. Ilyesmire a környezet alapján nem telne a lánynak.
Aztán beugrott neki. Apja és annak két testvére szintén viselt ilyen medált. Ha nem csal az emlékezete, pont ugyanilyet. De akkor mégis hogyan kerülhetett ez, egy emberhez? Vagy Astrid több, mint aminek látszik?
Végül a fiatal férfi úgy döntött, megvárja a holnapot és kíméletlenül kikérdezi a lányt.Még egy napot talán túlél ezen a borzalmas helyen.

***

Másnap Astrid csak késő délelőtt ébredt fel. Egy kis ideig csak bámulta a repedezett plafont, mielőtt magához tért. A tegnapi nap emlékei lassan kúsztak vissza az agyába, de inkább voltak álomképek, mintsem a valóság. 

Egy kicsit hülyének érezte magát, amiért olyan hamar befogadott a házukba valakit, akit nem is ismer. Ráadásul ez a férfi cseppet sem volt eddig kedves vele. És amikor eszébe jutott, milyen szemtelenül viselkedett vele a fürdőszobában, szinte megpukkadt a méregtől. 

De a következő pillanatban már éberen ült fel, mert eszébe jutott, hogy amíg ő itt aludt, az apja lehet felkelt már. És ha tényleg így van, talán észrevette Lokit is. Bár ezt az ötletet egyből elvetette, mert akkor valószínűleg,most nem a csendet hallgatná.

Felállt és az apja szobája felé indult. Megijedt, mikor az ajtót nyitva találta. Belépett a szobába, de az ágyon csak hűlt helyét találta az apjának. 

Felment az emeletre, benézett a fürdőbe is, de ott sem lelte. Végignézte az egész házat, a szobája kivételével, mert tudta, hogy oda sose menne be. Aztán a bejárati ajtónál észrevette, hogy hiányzik az apja cipője. Belenézett a kulcsos tálba is, amit a fogas alatti cipőtartó szekrényen helyeztek el, de ott csak a saját kulcsai voltak.

- Szóval elment itthonról. - adott hangot gondolatainak, amit meg is bánt, mert furának érezte mindig is, ha magában beszélt.

Eleinte Astrid ha ilyen történt, azonnal futott megkeresni az apját, de sosem jár sikerrel. Valahogy mindig sikerült úgy eltűnnie, hogy senki se találja meg. Olyankor csak ült otthon és betegre aggódta már magát, mire késő este az apja mégis hazatért teljesen részegen. És mikor már századszorra tette meg ugyanezt, a lány feladta és nem kereste többet. Megtanulta, hogy mindig hazafog jönni, ha úgy találja jónak.

Úgyhogy most csak megvonta a vállát és felment a fürdőbe rendbe tenni magát. A tükörben unottan vette szemügyre a szeme alatti karikákat, melyeket a mindennapos kialvatlanság és fáradtság okozott. Megmosta az arcát, majd úgy döntött, véget vet a folytonos slamposságának és feltesz egy kis sminket. A smink fogalma egy kis szempillaspirálnál, púdernél és szájfénynél ki is merült. Az ember meg nem mondta volna, hogy tényleg smink van rajta. A haját most csak megfésülte és mint minden pihenőnapján, szabadon hagyta.
Mikor úgy látta, nem lesz rosszul a kinézetétől, kilépett a fürdőszobából, és meglepetésére Lokival találta szemben magát, akibe sikeresen bele is ütközött.
- Bocsánat.
A férfi most csak a szemét forgatta,majd megragadta Astrid csuklóját, hogy a szobájába menjenek.
- Beszélni akarok veled.
- Ö..oké.- illetődött meg Astrid.
Milyen furcsa, hogy ez a szűk szavú férfi beszélgetni akar. Amikor eddig kommunikácóra került volna sor, inkább elküldte valami bunkó megjegyzéssel. És mindez egy nap leforgása alatt történt.
- Honnan van az a medál? - szegezte egyből a lánynak a kérdést, alighogy becsukódott az ajtó. Amire amúgy nem volt semmi szükség, hiszen Astrid apja nem tartózkodott otthon.
- Hogy mi? - pislogott Astrid. Elsőre nem esett le neki, mire gondol pontosan Loki.
- Argh, ez itt a nyakadban. - bökött a medál felé türelmetlenül.
- Ó, hogy ez. - fogta a kezébe. - Még anyámé volt. Ő adta nekem, mikor...- itt megakadt. Nem volt képes folytatni. Sose tudott az anyja haláláról beszélni és nem is akart. Meg amúgy is, nem egy vadidegennek fogja elmondani életének legfájdalmasabb részét.
- Jó engem nem érdekel ki halt meg, szóval hagyjuk a nyavalygást. - sóhajtott Loki unottan. - Tudod, ő honnan szerezte?
Astrid ledöbbent a férfi tapintatlanságától. Eddig is bunkó volt, de ezzel tényleg átlépte a határt. Olyan hamar öntötte el testét a méreg, mint amikor egy lyukas poharat vízbe mártunk.
- Tudod, igazán lehetnél udvariasabb.
- A te fajtáddal, nem tudom, minek. - perlekedett.
- Mégis kinek hiszed te magad, hogy így beszélj?
- Sokkal több mindennek, mint aminek te magad. - mosolygott gunyorosan és tudta, hogy ezzel célba talált.
Astridnak ugyanis szó szerint tátva maradt a szája. Ekkora pofátlanságot!
- Tűnj innen! - szorította ökölbe kezét.
Mikor Loki nem mozdult, csak még jobban bedühödött..
- Nem hallottad? Azt mondtam , menj innen! - lökött egyet rajta, majd megfogta Loki tiszta ruháit és a kezébe nyomta.
- Tessék! Ezt is vidd!

Loki nem szólt semmit, csak jelentőségteljesen ránézett Astridra, mielőtt elhagyta volna a szobát és azzal együtt a házat is. Volt valami fenyegető a tekintetében, de a lányt abban a pillanatban ez egy cseppet sem érdekelte.
Mikor hallotta becsukódni a bejárati ajtót is, a dühét felváltotta a szomorúság és zokogva roskadt le a padlóra.
Nem értette miért történik vele ez az egész. Hogy ez az ember miért támadta meg őt ilyen hirtelen. És hogy tudott így beszélni vele? És miért érdekelte Lokit az a nyaklánc? Mert csak ennyi volt, egy nyaklánc, amit az anyjától kapott. Bár úgy tűnt, Loki tudott valamit róla, amit ő nem. Vagy csak az szúrt szemet neki, hogy aranyból és ezüstből van.

 ***

Időbe tellett, mire a lány megnyugodott és képes volt talpra állni. Rég volt már, hogy ennyit sírt. Sosem gondolta, hogy ezt pont egy idegen váltja majd ki belőle. Túl abszurd volt az egész.

Igyekezett minél hamarabb rendbe rakni magát és nem gondolni többet Lokira. Ha szerencséje van, sosem látja többet. 

Nem szabad legközelebb hagynia, hogy az érzései így felülkerekedjenek rajta. Mindig is egy érzelmes lány volt, de túl hamar sírja el magát, ami nem éppenséggel egy előnyös tulajdonság. Még az volt a szerencséje, hogy nem Loki előtt történt, máskülönben biztos hallotta volna a férfi gúnytól csöpögő kacaját.

Gondolatmenetét azonban a csengőjük rikácsolása szakította meg.

- Apa megtanult csengetni? - elmélkedett szórakozottan és lesietett a lépcsőn.

Mikor kinyitotta az ajtót, valaki egészen más állt előtte, mint azt várta.

Egy hosszú, aranyszőke hajú férfi volt, zafírkék szemekkel és szőke szakállal. A karján csak úgy duzzadtak az izmok, ahogy minden más testrészén is. És ha hozzávesszük a magasságát is, olyan volt akár egy óriás. 

Astridnak még a lélegzete is elállt az óriás láttán, de amint meglátta a ruhaviseletét, egyből kapcsolt az agya. A szőkeség ugyanis pont olyan kosztümszerű ruhát viselt, mint Loki. Csak az övé egy teljes páncélzatból állt, vörös köpennyel a hátán.

- Na neeem. Nem kell még egy buggyant . - jelentette ki és azonnal becsapta az ajtót a férfi orra előtt. Illetve csak csapta volna, mert amaz gyorsabb volt. Na meg erősebb, így könnyedén kitámasztotta a bejárati ajtót.

- Sajnálom, de beszélnem kell veled. 

- Aha, a másik is ezt mondta.- kapott vérszemet. 

- Pont Lokiról lenne szó. - kezdte a férfi, a lánynak pedig kíváncsiság csillant meg a szemében.