2. rész
"Amúgy hogy hívnak?"
"Amúgy hogy hívnak?"
Astrid:
Mikor hazaértem, megkönnyebbülve konstatáltam, hogy apám nem valahol a kertben fekszik, hanem valahol a házban. Ha részeg, valamiért szeret az udvaron kidőlni.
Ezen gondolatok után kinyitottam a kaput meg a garázsajtót és bejártam az autóval. Mikor kiszálltam, még egyszer ránéztem a hátsó ülésen fekvő férfire, aki furcsa módon még mindig aludt. Ennyire kiütöttem volna? Te magasságos, csak add, hogy ne legyen semmi baja. Legközelebb sokkal megfontoltabbnak kell lennem.
Nagy nehezen ott hagytam és a szomszédomhoz siettem, aki pont akkor készült bemenni a házába.
- Matt, ráérnél egy percre? - szóltam át neki.
Matthew Sullivan egy 20 éves , rövid barna hajú barna szemű srác volt, aki a Columbia Egyetem Természettudomány szakán tanult antropológiát. A szülei elég jól állnak anyagilag, szóval képesek kifizetni a fiúk tanulmányait. De Matt mikor nem tanulja agyon magát, részmunkaidős állásokat vállal, hogy segítse a szüleit. Most valószínűleg hétvégére jött haza meglátogatni a családját.
A hangomra mosolyogva felém fordult.
- Szia neked is Astrid. Mi a gond?
- Ez eléggé bonyolult. Gyere és megmutatom.- intettem neki, mire ő csak összeráncolt homlokkal követett engem a garázsba.
- Nos, róla lenne szó. - mutattam a kocsiban szunnyadó férfira.
- Mégis mit keres egy eszméletlen férfi a kocsidban? - nézett rám furán.
- Ez hosszú sztori. A lényeg, hogy segítened kéne bevinni, mert egyedül nem bírom el.
- Legyen. - egyezett bele, azzal pedig sikerült a fickót bevinni, fel a lépcsőkön, egyenesen a szobámba úgy, hogy a nappaliban horkoló apámat nem ébresztettük fel. Nagyrészt apa miatt vittük be pont a szobámba, mert nem akartam ittas állapotában vitatkozni vele, hogy mégis miért hoztam egy idegent a házba.
Mikor lefektettük az idegent az ágyamra, Matt jelentőségteljesen rám nézett és magyarázatot várt.
Neki is elmondtam mi történt, de hozzá már nem voltam annyira őszinte. Például kihagytam azt a részt, hogy a fickó az égből zuhant le. Nehogy azt higgye elment az eszem.
- Na várj egy picit. Te hazahoztál valakit, aki tulajdonképpen majdnem rád támadt? - nézett rám úgy, mint egy idiótára.
- Igen, de ez valószínűleg azért volt mert megijedt. És nem is biztos, hogy rám támadt volna. - magyarázkodtam, meglehetősen bénán.
- Hát persze. És most mihez kezdesz? - váltott témát.
- Ha felébred ellátom és segítek neki hazatalálni.
Már ha nem ugrik nekem. - tettem hozzá gondolatban.
- Ahogy gondolod. De ha baj van, ne habozz szólni.
- Értettem. - mosolyodtam el. - És köszönöm.
- Neked bármikor. - mosolyodott el ő is, ezzel kivillantva fehér fogsorát. A szavaitól zavarba jöttem, de igyekeztem úgy tenni, mintha nem mondott volna semmit. Egy Matthez hasonló fiú sosem akarna tőlem semmit. Hozzá egy olyan lány illik, aki jó iskolába jár és rendes családja van, nem úgy mint nekem. Pont emiatt, nem gondolhatok bele többet abba amit mondott.
Miután kikísértem Mattet, megnéztem apát is. A kanapén nyúlt el, sörösüvegek garmadája vette körül. A látványtól összeszorult a szívem, mint minden nap, mikor így látom.
- Oh, apa bárcsak olyan lennél, mint régen. - suttogtam szomorúan és egy pléddel óvatosan betakargattam, nehogy megfázzon.
Ezután összeszedtem az üvegeket egy szemeteszsákba és kivittem őket a kukába. Még lett volna mit rendbe raknom, de előbb a férfival kellett foglalkoznom.
Egy tál vízzel, meg egy törölközővel mentem be a szobámba, a még mindig alvó férfihez. A vizet és a törölközőt letettem az éjjeliszekrényre és óvatosan leültem az ágyra, hogy rálássak a férfi arcára.
A légzése egyenletes volt és a szemhéja mozgásából úgy véltem, épp álmodik valamit. A szeme alatt egy piros duzzanat látszódott, ahol megütöttem. Azt hiszem, ezt megérzi majd , ha felkel.
Ha a duzzanat és a sár nem lett volna ott, egy igen jóképű férfinek találtam volna. Nem mintha így nem lett volna az. Éjsötét fekete haja apró hullámokban omlott a vállára, teste pedig jó kondiban volt tartva, függetlenül attól, hogy mennyi ruhát viselt. Az ajkai vékonynak látszódtak, nem azok a nagyon teltek, mint amilyenekkel a legtöbb modell pasi rendelkezik. Az orrát egyenesnek mondanám, csupán egyetlen apró görbület kivételével. Összességében sütött róla a megközelíthetetlenség.
A ruhája pedig nem is lehetett volna cifrább. Még ha színeiben nem is, de összetettségében teljesen. Első látásra azt hittem, valami olcsó műselyemből van, de az anyaga sokkal finomabb volt annál és hihetetlen részletes kézimunkáról árulkodott. A zöld anyag tökéletes passzolt a fekete és sötét arany színekhez. Egy kosztümhöz képest túl jól nézett ki.
Végül aztán úgy döntöttem befejezem a bámulását, majd belemártottam a törülközőt a vízbe, kicsavartam és óvatosan a férfi duzzanatához érintettem. Épphogy csak elkezdtem vele borogatni, kinyitotta a szemét.
Először össze-vissza járt a tekintete, végül megállapodott rajtam és a kezemen az arcán. A pupillája összeszűkült és ezután olyan erővel húzódott el, hogy sikeresen leborult az ágyról. De nem maradt ott, a következő pillanatban már felállt és óvatosan hátrálni kezdett előlem.
- Ki a fene vagy? És mit akarsz tőlem? - kérdezte gyanakodva.
- Én csak... - álltam fel, miközben leraktam a vizes törülközőt. - ...segíteni próbáltam neked. Elég nagyot estél.
- Szóval láttál mindent.
- Fogjuk rá. - biccentettem. Gyanakodva méregetett, majd a duzzadt arcához ért és mint akinek bevillan valami, olyan megilletődötten nézett rám.
- Hogy merészeltél megütni? - öntötte el a harag egy pillanat alatt.
- Nem tehetek róla. Úgy jöttél nekem, mint egy őrült. - vágtam vissza egyből és magamon is csodálkoztam, amiért így felszólaltam.
- A halandók tényleg semmirekellők. - morogta magának.
- Tudod ki a semmirekellő. - fortyantam fel. - Meg kéne köszönnöd, hogy nem hagytalak ott a sárban.
- Arra várhatsz. - szólt vissza flegmán.- Egyébként hol vagyok?
- New Yorkban. Pontosabban Queensben.- feleltem, megpróbálva figyelmen kívül hagyni az iménti bunkózását.
- Szóval majdnem ott dobott le mint, azt az idiótát. - gondolkodott hangosan.
- Nézd én segíthetek neked hazatalálni, ha szeretnéd.
Jégzöld szemével alaposan végigmért, és úgy tűnt azt mérlegeli, mit akarok tőle. Végül mégis úgy döntött megszólal.
- Elég messze vagyok onnan. Egy darabig nem is tudok hova menni...- itt megállt és már mosolyogva nézett rám. - De te talán segíthetnél abban, hogy legyen hol aludnom.
Meglepődtem a hirtelen jött jellemváltásától és a hideg kirázott tőle. Szerencsére nem voltam teljesen lökött, így tudtam, hogy csak előadja magát.
Ettől függetlenül még mindig bűntudatom volt, amiért megütöttem , így úgy gondoltam nem lehet baj ha elszállásolom egy pár napra.
- Felőlem maradhatsz ha akarsz. Ahogy elnézem rád férne egy fürdés is.- néztem végig rajta. - Adok váltás ruhát is.
- Köszönöm. - adta elő továbbra is a kedveset még mindig mosolyogva.
- Nincs mit.- nyitottam ki az ajtót, de még egyszer visszafordultam. - Ja és nem kell megjátszanod magad. Kicsit ijesztő ha ezt csinálod.- hagytam faképnél a teljesen ledöbbent férfit.
Az ajtót becsukva apám szobájába mentem, hogy valamilyen ruhát keressek a férfinak. Találtam egy régi fekete inget és egy sötét kék farmernadrágot, melyeket apám már nem hordott. talán jók lesznek rá. Ezenkívül magamhoz vettem egy pár zoknit meg egy alsónadrágot is.
Kifelé menet azon gondolkodtam, biztos jó ötlet-e egy vadidegent elszállásolni, aki meglehetősen gorombán viselkedett velem. Még akkor is, ha azt tettem vele, amit. Ha valaki tanult némi jó modort,biztos vagyok benne, hogy nem így viselkedik. Meg aztán, mi volt ez a "semmirekellő halandó" duma? Mintha különb lenne nálam vagy másnál. Ráadásul még a nevét sem tudom.
A ruhákkal a kezemben nyitottam be a szobámba, ahol az idegen férfit hagytam. Most nem az ágy túloldalán volt, hanem a polcomon lévő dolgaimat tanulmányozta. Mikor észrevett, láttam, hogy egy fényképet tart a kezében. Miután megláttam, hogy mit, a ruhák kiestek a kezemből, és fogalmam sincs hogyan, de egy pillanat alatt, ott termettem előtte.
Mikor a lány elhagyta a szobát, gondolkodóba estem, most mit is tegyek.
Nem volt meg a varázserőm, se semmim, ami azelőtt. Én is csak egy ember lettem, amitől csak még jobban fortyogott bennem a düh. És ha belegondoltam abba, hogy rá vagyok szorulva egy mihaszna kis emberlányra!
Valamit ki kell találnom, hogy hazajussak. Talán előadhatnám az embert, de nem hiszem, hogy Odin hinne nekem. Sokszor jártam már az emberek közt, de sosem ilyen téren.
Időközben meguntam az egy helyben való ácsorgást és felderítettem a szobát.
Egyszerűen rendezték be, hiába volt egy huszonéves lányé, bizonyos dolgok még a gyermekkorra emlékeztettek. Az ajtóval szemben helyezkedett el egy egyszemélyes ágy, melynek ágyneműje, a ruhámon lévő kosz miatt, most tisztításra szorult. Az ágy jobb oldalán egy aprócska fa éjjeliszekrény helyezkedett el, melyen egy lámpa osztozkodott a legutóbb odahelyezett vízzel teli tállal. Az ágytól balra, a sarokban egy régi ruhásszekrény foglalt helyet, melyre a rá telepedő por miatt, egy alapos portalanítást igényelt. Mellette állt még egy fésülködő asztal amin csak pár pipereeszköz hevert, de emlékezve anyám szépítőszereire, az itteni felhozatal nagyon kevésnek bizonyult.Ezenkívül a szobában még volt egy íróasztal, az asztal közelében és egy polc, melyeken dísztárgyak és valószínűleg a lány személyes holmijai terültek szét. Utóbbira valamiért kíváncsi lettem és körülnéztem a polcon.
Volt ott néhány mostani fénykép, melyeken alig ismertem fel az imént látott nőt. Az egyiken, egy másik lánnyal mosolygott a kamerába, ovális arcát hullámos hollófekete haj keretezte és nem tudtam figyelmen kívül hagyni smaragdzöld szemeit, melyekkel bármelyik férfit megbolondíthatta volna. Halandó létéhez képest, egészen gyönyörűen festett
Ezt a gondolatot abban a pillanatban kivertem a fejemből és megakadt a szemem egy másik képen. Réginek tűnt, a szélei már gyűrődtek voltak, és szakadásnak indultak pár helyen. A kezembe vettem, hogy alaposabban szemügyre vegyem. Egy szintén fekete hajú lány mosolygott a képen, aki alig lehetett több 9-nél. Két oldalról egy felnőtt férfi és egy nő ölelte át. Valószínűleg a szülei lehettek. Ahogy jobban megnéztem a kislányt ölelő nőt, valami ismerőset véltem felfedezni a vonásaiban, de nem tudtam rájönni, mi az.
A nézelődésemet azonban félbeszakította az ajtó nyikorgó kinyitódása, melyen a lány lépett be ruhákkal a kezében. Most jobban megnéztem magamnak , és kissé elcsodálkoztam, mennyire máshogy fest jelenleg, mint a képen.
Laza lófarokba fogta fekete haját, melyből már több tincs felfedezőútra indult. Karcsú, nőies idomait az olajfoltos ruháján keresztül is látni lehetett. Nem volt kisminkelve sem, de hiába csúfította ezer dolog, nem tudta elfedni szépségét. Ezen gondolatoktól csak még gyengédebbnek éreztem magam és csak még inkább bosszantott. Szinte gyűlöltem már a lányt.
Mikor meglátta, mit tartok az ujjaim közt, megmerevedett és kiejtett mindent a kezéből. Majd a következő pillanatban előttem termett és zöld szemei szikrákat szórtak a haragtól.
- Ehhez ne nyúlj hozzá! - kapta ki a kezemből a képet.- Téged nem tanítottak meg, hogy nem illik más holmija közt kutakodni?
Egy pillanatra elcsodálkoztam, de a következőben csak közömbösséget mutattam felé.
- Még csak az kéne, hogy te mond meg nekem, mit tegyek és mit nem. - feleltem cinikusan. Egy nyamvadt kép miatt miért kell ekkora patáliát csapni? Chh, tipikus nő.
- Ha itt akarsz maradni, akkor igenis azt teszed. - oktatott ki, amitől inkább csendben maradtam, mert be kellett látnom, igaza van. Még akkor is, ha legszívesebben itt helyben végeztem volna vele. De ami késik, nem múlik.
Úgy tűnt, észrevette magán, hogy kicsit elvetette a sulykot , így nyugodtabban folytatta.
- Amúgy hogy hívnak? - kérdezte, miközben biztonságosan visszahelyezte a képet a polcra.
Kis ideig gondolkoztam, eláruljam - e a nevemet, mert nagy valószínűséggel úgysem fogja elhinni. Ha mégis, eszébe juthat amit 2 héttel ezelőtt tettem New Yorkkal és akkor biztos, hogy kipenderít innen.
Aztán meggondoltam magam és egy mindegy mi lesz alapon úgy döntöttem, kivételesen igazat mondok. Végül is csak egy ember. Mit árthatna nekem?
- Loki.
A lány előbb meghökkent, majd felnevetett, mint ahogy az várható volt.
- Loki? Ez komoly? - nevetett továbbra is mint aki sose hallott még jobb viccet. Majd abbahagyta és mosolyogva nézett rám. - De most tényleg. Hogy hívnak?
- Nem értem mit nem lehet ezen felfogni. - feleltem unottan.
- Ohh jól van. Én Astrid vagyok. - nyújtott kezet, de nem fogadtam el, amitől ő zavartan lerakta a kezét.
A neve hallatán elcsodálkoztam. "Isteni szépség"? Mégis ki ad halandó embernek asgardi nevet? Bár azt el kell ismernem, tökéletesen illik hozzá .
- Furcsa név egy múlandóhoz képest. - jegyeztem meg végül. Valamiért kíváncsivá tett, honnan kaphatta ezt a nevet.
A ráaggatott jelzőre, most csak a szemét forgatta.
- Anyám történész volt. A skandináv mitológia volt az egyik kedvence, valószínűleg ezért adta. - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.
Nem feleltem, csak bólintottam, mint aki lezártnak tekinti a témát. Valóban nem volt kedvem többet társalogni vele. Ezt valószínűleg ő is észrevehette, mert ellépett mellőlem és felszedegette az előbb elejtett ruhákat.
- Ezeket találtam. Remélhetőleg jók lesznek rád. - nyújtotta át. - Megmutatom a fürdőt is. De próbálj meg csendben maradni. Ha az apám felkel, annak nem lesz jó vége.
Csak egy " kíváncsian várom mi lesz" nézéssel ajándékoztam meg, de neki ez is megtette, mert egy sóhajtás kíséretében megfordult és karonfogva kivezetett a szobából. Az érintésétől összerezzentem és már tenni is akartam egy epés megjegyzést, de ekkor észrevettem egy férfit egy kanapén szunyókálni. Bizonyára ő az, akiről Astrid beszélt. Egy pocakos , negyvenes éveiben járó férfinak láttam, aki annyira ártalmatlannak tűnt, hogy egy légy is előbb elbánt volna vele.
Mire észbe kaptam, már a fürdőszobában is voltunk. Apró helyiség volt, egy fürdőkádon, mosógépen , mosdókagylón és egy kisebb faliszekrényen kívül nem volt más benne. Így, hogy ketten voltunk ott,még kisebbnek tűnt és a lány annyira közel állt hozzám,hogy szinte éreztem a testéből kiáradó hőt.
Úgy láttam, kezdi kényelmetlenül érezni magát, amitől nekem kaján mosolyra húzódott a szám.
- Ha szeretnél velem fürdeni, csak egy szavadba kerül. - simítottam ki egy elszabadult tincset az arcából.
A lány orcája egy pillanat alatt skarlátvörösre váltott, én pedig elégedetten nyugtáztam, hogy sikerült elérnem a célom.
- Na persze. Egy negyed óra múlva visszajövök. - fordította el a fejét és amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta a helyiséget.
- Szóval majdnem ott dobott le mint, azt az idiótát. - gondolkodott hangosan.
- Nézd én segíthetek neked hazatalálni, ha szeretnéd.
Jégzöld szemével alaposan végigmért, és úgy tűnt azt mérlegeli, mit akarok tőle. Végül mégis úgy döntött megszólal.
- Elég messze vagyok onnan. Egy darabig nem is tudok hova menni...- itt megállt és már mosolyogva nézett rám. - De te talán segíthetnél abban, hogy legyen hol aludnom.
Meglepődtem a hirtelen jött jellemváltásától és a hideg kirázott tőle. Szerencsére nem voltam teljesen lökött, így tudtam, hogy csak előadja magát.
Ettől függetlenül még mindig bűntudatom volt, amiért megütöttem , így úgy gondoltam nem lehet baj ha elszállásolom egy pár napra.
- Felőlem maradhatsz ha akarsz. Ahogy elnézem rád férne egy fürdés is.- néztem végig rajta. - Adok váltás ruhát is.
- Köszönöm. - adta elő továbbra is a kedveset még mindig mosolyogva.
- Nincs mit.- nyitottam ki az ajtót, de még egyszer visszafordultam. - Ja és nem kell megjátszanod magad. Kicsit ijesztő ha ezt csinálod.- hagytam faképnél a teljesen ledöbbent férfit.
Az ajtót becsukva apám szobájába mentem, hogy valamilyen ruhát keressek a férfinak. Találtam egy régi fekete inget és egy sötét kék farmernadrágot, melyeket apám már nem hordott. talán jók lesznek rá. Ezenkívül magamhoz vettem egy pár zoknit meg egy alsónadrágot is.
Kifelé menet azon gondolkodtam, biztos jó ötlet-e egy vadidegent elszállásolni, aki meglehetősen gorombán viselkedett velem. Még akkor is, ha azt tettem vele, amit. Ha valaki tanult némi jó modort,biztos vagyok benne, hogy nem így viselkedik. Meg aztán, mi volt ez a "semmirekellő halandó" duma? Mintha különb lenne nálam vagy másnál. Ráadásul még a nevét sem tudom.
A ruhákkal a kezemben nyitottam be a szobámba, ahol az idegen férfit hagytam. Most nem az ágy túloldalán volt, hanem a polcomon lévő dolgaimat tanulmányozta. Mikor észrevett, láttam, hogy egy fényképet tart a kezében. Miután megláttam, hogy mit, a ruhák kiestek a kezemből, és fogalmam sincs hogyan, de egy pillanat alatt, ott termettem előtte.
***
Loki :
Nem volt meg a varázserőm, se semmim, ami azelőtt. Én is csak egy ember lettem, amitől csak még jobban fortyogott bennem a düh. És ha belegondoltam abba, hogy rá vagyok szorulva egy mihaszna kis emberlányra!
Valamit ki kell találnom, hogy hazajussak. Talán előadhatnám az embert, de nem hiszem, hogy Odin hinne nekem. Sokszor jártam már az emberek közt, de sosem ilyen téren.
Időközben meguntam az egy helyben való ácsorgást és felderítettem a szobát.
Egyszerűen rendezték be, hiába volt egy huszonéves lányé, bizonyos dolgok még a gyermekkorra emlékeztettek. Az ajtóval szemben helyezkedett el egy egyszemélyes ágy, melynek ágyneműje, a ruhámon lévő kosz miatt, most tisztításra szorult. Az ágy jobb oldalán egy aprócska fa éjjeliszekrény helyezkedett el, melyen egy lámpa osztozkodott a legutóbb odahelyezett vízzel teli tállal. Az ágytól balra, a sarokban egy régi ruhásszekrény foglalt helyet, melyre a rá telepedő por miatt, egy alapos portalanítást igényelt. Mellette állt még egy fésülködő asztal amin csak pár pipereeszköz hevert, de emlékezve anyám szépítőszereire, az itteni felhozatal nagyon kevésnek bizonyult.Ezenkívül a szobában még volt egy íróasztal, az asztal közelében és egy polc, melyeken dísztárgyak és valószínűleg a lány személyes holmijai terültek szét. Utóbbira valamiért kíváncsi lettem és körülnéztem a polcon.
Volt ott néhány mostani fénykép, melyeken alig ismertem fel az imént látott nőt. Az egyiken, egy másik lánnyal mosolygott a kamerába, ovális arcát hullámos hollófekete haj keretezte és nem tudtam figyelmen kívül hagyni smaragdzöld szemeit, melyekkel bármelyik férfit megbolondíthatta volna. Halandó létéhez képest, egészen gyönyörűen festett
Ezt a gondolatot abban a pillanatban kivertem a fejemből és megakadt a szemem egy másik képen. Réginek tűnt, a szélei már gyűrődtek voltak, és szakadásnak indultak pár helyen. A kezembe vettem, hogy alaposabban szemügyre vegyem. Egy szintén fekete hajú lány mosolygott a képen, aki alig lehetett több 9-nél. Két oldalról egy felnőtt férfi és egy nő ölelte át. Valószínűleg a szülei lehettek. Ahogy jobban megnéztem a kislányt ölelő nőt, valami ismerőset véltem felfedezni a vonásaiban, de nem tudtam rájönni, mi az.
A nézelődésemet azonban félbeszakította az ajtó nyikorgó kinyitódása, melyen a lány lépett be ruhákkal a kezében. Most jobban megnéztem magamnak , és kissé elcsodálkoztam, mennyire máshogy fest jelenleg, mint a képen.
Laza lófarokba fogta fekete haját, melyből már több tincs felfedezőútra indult. Karcsú, nőies idomait az olajfoltos ruháján keresztül is látni lehetett. Nem volt kisminkelve sem, de hiába csúfította ezer dolog, nem tudta elfedni szépségét. Ezen gondolatoktól csak még gyengédebbnek éreztem magam és csak még inkább bosszantott. Szinte gyűlöltem már a lányt.
Mikor meglátta, mit tartok az ujjaim közt, megmerevedett és kiejtett mindent a kezéből. Majd a következő pillanatban előttem termett és zöld szemei szikrákat szórtak a haragtól.
- Ehhez ne nyúlj hozzá! - kapta ki a kezemből a képet.- Téged nem tanítottak meg, hogy nem illik más holmija közt kutakodni?
Egy pillanatra elcsodálkoztam, de a következőben csak közömbösséget mutattam felé.
- Még csak az kéne, hogy te mond meg nekem, mit tegyek és mit nem. - feleltem cinikusan. Egy nyamvadt kép miatt miért kell ekkora patáliát csapni? Chh, tipikus nő.
- Ha itt akarsz maradni, akkor igenis azt teszed. - oktatott ki, amitől inkább csendben maradtam, mert be kellett látnom, igaza van. Még akkor is, ha legszívesebben itt helyben végeztem volna vele. De ami késik, nem múlik.
Úgy tűnt, észrevette magán, hogy kicsit elvetette a sulykot , így nyugodtabban folytatta.
- Amúgy hogy hívnak? - kérdezte, miközben biztonságosan visszahelyezte a képet a polcra.
Kis ideig gondolkoztam, eláruljam - e a nevemet, mert nagy valószínűséggel úgysem fogja elhinni. Ha mégis, eszébe juthat amit 2 héttel ezelőtt tettem New Yorkkal és akkor biztos, hogy kipenderít innen.
Aztán meggondoltam magam és egy mindegy mi lesz alapon úgy döntöttem, kivételesen igazat mondok. Végül is csak egy ember. Mit árthatna nekem?
- Loki.
A lány előbb meghökkent, majd felnevetett, mint ahogy az várható volt.
- Loki? Ez komoly? - nevetett továbbra is mint aki sose hallott még jobb viccet. Majd abbahagyta és mosolyogva nézett rám. - De most tényleg. Hogy hívnak?
- Nem értem mit nem lehet ezen felfogni. - feleltem unottan.
- Ohh jól van. Én Astrid vagyok. - nyújtott kezet, de nem fogadtam el, amitől ő zavartan lerakta a kezét.
A neve hallatán elcsodálkoztam. "Isteni szépség"? Mégis ki ad halandó embernek asgardi nevet? Bár azt el kell ismernem, tökéletesen illik hozzá .
- Furcsa név egy múlandóhoz képest. - jegyeztem meg végül. Valamiért kíváncsivá tett, honnan kaphatta ezt a nevet.
A ráaggatott jelzőre, most csak a szemét forgatta.
- Anyám történész volt. A skandináv mitológia volt az egyik kedvence, valószínűleg ezért adta. - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.
Nem feleltem, csak bólintottam, mint aki lezártnak tekinti a témát. Valóban nem volt kedvem többet társalogni vele. Ezt valószínűleg ő is észrevehette, mert ellépett mellőlem és felszedegette az előbb elejtett ruhákat.
- Ezeket találtam. Remélhetőleg jók lesznek rád. - nyújtotta át. - Megmutatom a fürdőt is. De próbálj meg csendben maradni. Ha az apám felkel, annak nem lesz jó vége.
Csak egy " kíváncsian várom mi lesz" nézéssel ajándékoztam meg, de neki ez is megtette, mert egy sóhajtás kíséretében megfordult és karonfogva kivezetett a szobából. Az érintésétől összerezzentem és már tenni is akartam egy epés megjegyzést, de ekkor észrevettem egy férfit egy kanapén szunyókálni. Bizonyára ő az, akiről Astrid beszélt. Egy pocakos , negyvenes éveiben járó férfinak láttam, aki annyira ártalmatlannak tűnt, hogy egy légy is előbb elbánt volna vele.
Mire észbe kaptam, már a fürdőszobában is voltunk. Apró helyiség volt, egy fürdőkádon, mosógépen , mosdókagylón és egy kisebb faliszekrényen kívül nem volt más benne. Így, hogy ketten voltunk ott,még kisebbnek tűnt és a lány annyira közel állt hozzám,hogy szinte éreztem a testéből kiáradó hőt.
Úgy láttam, kezdi kényelmetlenül érezni magát, amitől nekem kaján mosolyra húzódott a szám.
- Ha szeretnél velem fürdeni, csak egy szavadba kerül. - simítottam ki egy elszabadult tincset az arcából.
A lány orcája egy pillanat alatt skarlátvörösre váltott, én pedig elégedetten nyugtáztam, hogy sikerült elérnem a célom.
- Na persze. Egy negyed óra múlva visszajövök. - fordította el a fejét és amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta a helyiséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése